Farkasmály

A Farkasmályi pincesor, avagy az első csákányvájástól napjainkig

 

 

Sok olyan helynevet ismerünk, amelyekben a mál szócska szerepel. A mál szóval közszóként irodalmi szövegekben is találkozunk. A régieknél jelentette a négylábú, nevezetesen prémes állatok hasát, valamint azon prém bőrt is, mely a hasat takarja. A mál szó - olykor mály, máj alakban is - ezt jelenti: a mell felső része, továbbá az állatnak ezen a részén, a mellen található prém, bunda. Ebben az értelemben találkozunk a régi szövegekben a rókamál, farkasmál, hiúzmál, borjúmál szavakkal. De nemcsak állat-, illetőleg madárnevekből ismerjük a mál szavunkat. A régi nyelvemlékeinktől kezdve a nyelvjárásokig a mál főképpen a hegyalakulatokkal kapcsolatban élt: délnek fekvő, meleg, növényzet borította, igen gyakran szőlőtermő hegyoldalt, hegylejtőt jelöl.

 

A farkasmályi hegyoldal aljában a 17. században született meg a pincesor. A Sárhegy lábánál 5 méter magas, természet alkotta sziklafalakat találtak a gyöngyösi lakosok, mely felkínálta pincék vájásának a lehetőségét. A 18. század közepére már 26 pince készült el, amelynek a többsége pincefolyosón keresztül összeköttetésben állt egymással.

Az andezit tufa, vagyis megkövesedett vulkanikus kőzet vájásakor nagy gondot fordítottak arra, hogy minden pince kifelé lejtsen, ezáltal a mustgáz és a folyadékok kiutat találjanak a pincékből. Közép- és Kelet-Európa legnagyobb kézzel vájt pincéje található itt, Magyarország legnagyobb történelmi borvidékén, mesés természeti környezetben. A pincesor mikroklímája - melyet az otthonadó völgy és a helyenként 15 méter magas fák alakítottak ki - optimális helyszínként szolgálnak a meleg nyári napokon is a borfogyasztásra.

 


A Farkasmályi Promontórium

 

A promontórium latin eredetű szó, mely szőlőhegyet jelöl. Ott, ahol e század elejétől egészen az 1888. évig vígan dalolt a szüretelő nép, ott, ahol poharak csengése és elmés köszöntők között csapongott a kedély, ezer és ezer akószámra hevert a drága nektár, az 1900. évig csendes, mélabús volt minden. Üresek voltak a pincék, búskomoran jártak a szőlőtulajdonosok, akik szomorkodva emlegették az elmúlt idők dicsőségét, az elmúlt idők víg szüretjét. Mindezt egy piciny bogár, a philoxera okozta, mely pár év alatt tönkretette a nagy kiterjedésű és bőven termő hazai szőlőültetéseket, koldussá tette a szőlőbirtokosokat, kik reménytelenül, kétségbeesetten néztek a jövő elé.

Ámde minden bajra legjobb orvos az idő. 1893-ban Farkasmály és környéke kihalt és elhagyatott állapotban volt. A szőlők felújítása nagyon lassan és nehézkesen indult. Vagyonosabb szőlősgazdák kezdték el az eme ritka, direkt termő fajok ültetését és a vadvessző beoltását, mely utóbbi - szakértő munkás hiánya miatt - sok balsikerrel és temérdek kiadással járt. A város vadvessző telepeket állított fel, azok vesszőjét ingyen osztotta szét a szőlősgazdák között. De ez sem járt nagy sikerrel. Megindultak azonban a szőlészeti tanulmányutak és a borászati kiállítások, melyekből nagyon sokat tanultak a szőlősgazdák és a szőlőmunkások. Ennek aztán csakhamar sikere lett, mert szőlőműves népünk megtanulta a szőlő fás és zöld oltásának készítését, erélyesebben fogott a szőlőtelepítéshez és a szőlőoltás-készítéshez. Ennek eredménye az lett, hogy 1895. augusztus havában már az Esztergom-, Fehér-, és Pest-vármegyék szőlőbirtokosainak egy csoportja a tanulmányi utazásokból Gyöngyösre is eljöttek és elismerően nyilatkoztak a város és egyes birtokosok szőlőtelepeiről. Ettől fogva rohamosan indult meg a szőlőfelújítás úgy, hogy évről évre nagy arányban szaporodott a felújított szőlők száma, melyeknek 1910. évi termése úgyszólván felülmúlta a régi szőlők termésének mennyiségét, és megtöltötte a farkasmályi pincék minden hordóját,  pénzzel rakta tele a gazdák tárcáját. Az emberi szorgalom rövid 15 év alatt így küzdötte le a philoxera-vész csapását és így állította vissza a gyöngyösi szőlők és borok hírnevét.

A városi levéltár adatai szerint Farkasmályi Promontoriumnak hívták azon területet, melyen a trachit-kősziklába vájt pincék vannak. E területnek a közepén, vagyis a második kőhídnál fekvő területen vannak a legrégibb pincék, ahol az első pince 1785-ben keletkezett. E pincét Nagy József postabirtokos építette és némelyek szerint csak ez az egy pince volt Farkasmályban egészen 1829-ig.

 

 

Ezzel egyidős (ha nem idősebb) a hajdani Báró Orczy Lőrincz kettős pincéje, ami mellett bizonyít azon körülmény is, hogy az abból elpusztult 200 akós hordó ajtó keresztvasán az 1801. évszám bevésve találtatott. Tekintve a 18. század elején még fennálló földesúri jogokat és a dézsmaszedést, e föltevés nagyon jogosult, mert csakis oly nagybirtokú földesúrnak, mint Báró Orczy Lőrincz lehetett szüksége, igénye és tehetsége oly nagyszabású kettős pincét fúratni. Csak is ő utána jöhettek aztán a kisebb földbirtokosok a pincék fúratásával 1829 és 1830 körül. Az 1836-os dézsmajegyzék szerint a 6 megépült pince tulajdonosai: Nagy Józsefné, Puxler Alajos, Szentesy János, Bíró Orczy Lőrincz és Punder Ferencz.

 

A pincesor területi elrendezése
 

A farkasmályi szőlők 1750-ben lettek ültetve. Egy részét már eltüntette az uniós kivágási támogatás, de mai napig képesek érmes borokat produkálni. A Sárhegy lábánál a vulkanikus talaj kiváló lehetőségeket biztosít ehhez.

A Farkasmályi pincesor a Mérges patak mély völgyében fekszik. A pataknak a keleti partján a Sárhegynek messze elnyúló lába végződik és ott egy függőleges meredek sziklafalat képez, amely néhol 5-6 méter magas. Ezek a sötétkékszínű trachit sziklafalak nem mesterségesen vannak levágva, hanem vulkanikus eredetű természetes telérképződmények. A patak partján önként kínálkoztak pincefúrásokra. A pincék legtöbbje egyenes ágú, de találunk közte Y alakút és több végződik teremben vagy köttetik össze folyosóval. Az első pincék tekintélyes méretűek. Hosszuk eléri az 50 métert, belmagasságuk a 4 métert.

A felső részen lévő szép platánfákat Farkasmály remetéje, Balla Antal 1836-ban ültette. Ezen négy fa közül 3 a mai napig jó egészségnek örvend. Az első pincéknél sokkal nagyobb az előtér, mint az alsó részen, ez is lehet az oka, hogy a legnépesebb mulatságokat és víg szüreteket itt tartották, főleg az 1850-60-as években. Egy ilyen szüreti mulatságot 1855-ben Spetykó Gáspár híres gyöngyösi költő is megénekelt. Sokszor mulatott Farkasmályban a két Vachott, Sárossy Gyula, Zalár József és más híres személyek.

Az 1890-es években Farkasmály a diákmajálisoknak is kedvelt színhelye volt. A világháborúk alatt a pincesor több ezer ember számára jelentett oltalmat a harcok elől, melynek emlékét a pincesor közepén állított Máriácska szobor őrzi.

 

 

Az 1900-as évek

 

A pincesor fénykorát a két világháború között élte, amikor Gyöngyös, a szőlő és a bor városának borkereskedelmi központja és mulató, szórakozó övezete volt. Céh mesterségenként érkeztek főként a szüreti időszakban, hogy a présházak előtt dalolva köszöntsék az új évjárat gyümölcsét. Ezt a felemelkedést törte meg a második világháború, amikor 8 000 ember talált menedéket a Mátra hegyvonulatánál hosszú ideig megálló front harcai elől. Ekkor érte bombatalálat a pincesor végén lévő szállodát, ami ennek következtében semmisült meg teljesen. Az államosítás utáni időszak nem kedvezett a magyar szőlőtermesztésnek, de talán még ennél is nagyobb károkat szenvedett a farkasmályi terület, hiszen az 1990-es évek elejére elhanyagolt kies völgyben már csak a pincelyukak hirdették az egykori élet nyomait.

 

Újbóli fejlődése a privatizáció után kezdődött meg és jelenleg is folyamatban van.
Budapesthez való közelsége és a jelenlévő borosgazdák munkája és megbízhatósága egyre növeli Farkasmály értékét.
Mindezt kiegészíti Farkasmályba érkezéskor az az érzés, hogy egy teljesen más világba csöppen az ide látogató.

 

 

A Farkasmályi pincesor közel 250 éves történelmét a többszöri hanyatlás és felemelkedés jellemzi,
és hogy az utóbbi maradjon érvényben,
látogasson el hozzánk minden évben és kóstolja meg az új évjárat zamatát!